ABAP külföldön és gyomortükrözés Németországban. Tegnap megtörtént a gyomor és béltükrözés és azt kell mondjam így utólag, hogy kár volt izgulni. Bementünk délután 3ra a rendelőbe (3.20ra volt időpontunk), negyed négykor már szólítottak is minket. Mivel itt lehetőség van a vizsgálatot altatásban kérni, így hülye lettem volna ezt nem kihasználni :) Az altatóorvos lehúzta a TB kártyát az olvasóján, aztán már indulhatott is a vizsgálat. Mindenki beszélt valamennyire angolul, úgyhogy nem volt gond.
Először beszúrtak egy kanűrt a kézfejembe, majd le kellett feküdni a vizsgáló asztalra. Betoltak egy fél adag altatót, amitől kezdtem elálmosodni, de még nem aludtam el. 5 perc múlva megjött az orvos és kérdezte hogy kezdhetjük-e. Mondtam yes, és már el is aludtam. A következő amire emlékszem, hogy felébredtem egy külön helyiségben és már túl is voltam a vizsgálaton. Kómásan felöltöztem és kimentünk a váróba, majd pár perc múlva megkaptuk az eredményt.
Egy kis polipot kiszedtek a bélből és adtak valami gyomorgyógyszert is, mivel pár helyen piros volt a gyomor. Valószínű a sav miatt. Vettek szövetmintát is mindenhonnan, azt a háziorvosnak küldik el. Úgyhogy ennyi volt a nagy kaland. Az altatás miatt pénteken még kicsit kóvályogtam, de szombatra teljesen elmúlt minden probléma.